Jelenlegi hely

Gyuri bácsi végre Miskolcon is boltot nyitott

Nem is olyan régen örömmel adtunk hírt arról, hogy Györgytea mintabolt nyílik Miskolcon.

Bővebben: megnyitás után

Ez a hír lett nálunk a legnépszerűbb azon a héten! Én már ismertem Szabó Gyuri bácsit, a bükki füvesembert, hiszen többször jártam Bükkszentkereszten, a Gyógynövénynapokon, ahol már 9 éve tömegek gyűlnek össze őt meghallgatni. Nagy szükség van arra manapság is, hogy más alternatívát is lássunk, ne csak a gyógyszereket:  sokan hiszünk a természet gyógyító erejében. A gyógyulni vágyók most már Miskolcon is találkozhatnak vele, mert az új Györgytea üzletben be lehet jelentkezni hozzá a rendszeres pénteki tanácsadásra.

 

November 13-án, pénteken – szerencsés napon – nyílt meg a bolt, ami nagyon impozáns épületben, az Almássy kúriában kapott helyet, a Városház tér 13-ban. Meghívást kaptunk a megnyitóra, amin örömmel vettünk részt. A megnyitón úgy éreztem, hogy egy nagy családba csöppentem: először két kedves, idős hölggyel, Gyuri bácsi húgaival kezdtem el beszélgetni, majd találkoztam Gyuri bácsi unokájával is, aki szintén nagyon barátságos volt. Ő főként az előadások szervezésében igyekszik segíteni Gyuri bácsinak. A megnyitón részt vett a miskolci polgármester, Dr. Kriza Ákos, és a miskolci sajtó képviselői is. Gyuri bácsi lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa, a polgármester és Gyuri bácsi tartott egy-egy rövid beszédet, majd közösen átvágták a boltot a külvilágtól jelképesen elválasztó szalagot.
 

Gyuri bácsi a megnyitón elmondta, hogy Miskolcon, a Forrásvölgyben nőtt fel, és 1972 óta él Bükkszentkereszten. Örömmel hallottam, hogy cukorbetegeknek ajánlott teája, a Diabess már szabadalmaztatva van, és hogy lányával együtt meghívást kapott a Milánói Világkiállítás Magyar Pavilonjába, ahol szintén gyógynövény-ismereti előadásokat tartott. Remélhetőleg még több külföldi ismeri meg általa Magyarországot és a gyógynövényeket!

 

 

 A fotókat Koncz János készítette

 

A szalagátvágás után egy rövid interjút is tudtam készíteni vele.

 

  • Gyuri bácsi miért csak most nyitott boltot Miskolcon?
  • Mostanra sikerült csak üzletet nyitnunk Miskolcon, hiszen támogatás nélkül, önállóan, családi vállalkozásként működünk. Egy növényszárító épülethez kaptunk egy ízben uniós pályázati támogatást, de ezen kívül mindent önerőből igyekszünk megvalósítani.
  • Bár már gyermekkorától ismeri a gyógynövényeket, mindannyian „Gyuri bácsiként” ismertük meg. Miért nem lehetett ilyen sokáig hallani a munkásságáról?
  • A „régi rendszerben” csak titokban lehetett gyógynövényekkel foglalkozni. 1990-től 12 éven át árultam a gyógynövényeimet a Búza-téri piacon.
  • Gyuri bácsi hol termeli manapság a gyógynövényeket?
  • Jelenleg Bükkszentkereszten és Kisgyőrben folyik a gyógynövénytermesztés. Munkatársaimmal a gyógyfüvek mellett többek között galagonyát, dió-, cigánymeggy fákat is nevelek. Bükkszentkereszten sok családnak tudunk munkát, megélhetést biztosítani a gyógynövények termesztésével, betakarításával.
  • Úgy tudom, Gyuri bácsi a szlovák népgyógyászati hagyományok kutatásával is foglalkozik. Mi a különbség a magyar és szlovák népgyógyászat között?
  • Nem sok, hiszen együtt, egymás mellett élnek, de a szlovákok pl. használják a somlekvárt a leukémia gyógyításában, a szurokfüvet pedig hangszalag-gyulladásnál.
  • Köszönöm szépen a beszélgetést, Gyuri bácsi! További jó egészséget és munkabírást kívánok! 

 

Még sok mindent kérdeztem volna, de többen várták Gyuri bácsit gratulációkkal, kérdésekkel. Lesz még rá alkalom… Nagyon jó hangulatú megnyitón jártam itt, gyakran fogok megfordulni a boltban. És kaptunk egy ígéretet: minden eseményről, ami a miskolci Györgytea boltban lesz, tájékoztatást fogunk kapni. Vagyis Ti is, kedves Olvasóink!  

 Ádám Magdolna

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére