Jelenlegi hely

Apának lenni

Tudtad, hogy június harmadik vasárnapján lesz Apák napja?

Apák napja

Világszerte más időpontokban ünneplik az Apák napját. Az ünnep megalapításának kezdeményezője egy amerikai hölgy, Sonora Smart Dodd volt, akit édesapja egyedül nevelt fel öt testvérével együtt. Ezt eredetileg apja halálának évfordulójára, június 5-re akarta szervezni, de végül június 3. vasárnapja lett a jeles nap. Ez a nap 1910-ben június 19-ére esett. Az Apák napját – mint ünnepet – hivatalosan Richard Nixon ismerte el. Amerikában nemcsak otthon, családi körben ünneplik, hanem az iskolákban és az óvodákban is tartanak ünnepségeket, ajándékokat készítenek az apukáknak. Magyarországon 1994-ben mozgalom indult az Apák napja meghonosítása érdekében, de nem olyan ismert és elterjedt ez az ünnep, mint az Anyák napja, nincs akkora hagyománya. Az Apák napja nálunk június harmadik vasárnapján van.

Apa csak egy van

Apára ugyanolyan szükségük van a gyerekeknek biológiai, társadalmi, családi és érzelmi értelemben, mint az édesanyjukra. A kutatások szerint a gyerekek érzelmi fejlődésében nagy szerepük van az apáknak, a bolondozás, játék során például kommunikációt, empátiát, érzelmi kontrollt tanulnak tőlük. Az apáknak manapság más szerep jut, mint korábban. Napjainkban a „modern” apukák a gyermeknevelést már közös feladatnak tekintik, részt vesznek a háztartási feladatokban is, igyekeznek szorosabb, barátságosabb, játékosabb viszonyt kialakítani a gyermekükkel. Jobban kimutatják szeretetüket, és többet vannak jelen gyermekeik életében, ez túlmutat az apai szigor szerepkörén. Az apák képesek megadni gyereküknek a magabiztosságot, arra buzdítják őket, hogy induljanak el és fedezzék fel a nagyvilágot.

Mit jelent apának lenni?

Erő, védelem, gondoskodás, szeretet, játék, energia, biztonság, bizalom, tudás, útmutatás, minta, kihívás, kaland, vidámság, humor, kockázat, bátorság, csapatjáték, szabályok, összetartás, modell, vagányság, példakép, mindentudás, állandóság, határok, jó tanács, küzdelem, hit, büszkeség, öröm, mesélés, példamutatás, tettrekészség, felelősségvállalás, stabilitás, teherbírás, életre valóság…

"…Hogyan is kellene apának lenni?
Igazi receptet még nem írt senki.
Egyetlen módon igazol az élet:
az kiknek apja vagy mind szeret téged."
(Aranyosi Ervin: Apának lenni)

Halász Kinga, Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére