Jelenlegi hely

Mesék adventre – Hét ünnepváró történet

Mesélni és mesét hallgatni nagy ajándék kicsiknek és nagyoknak is. Ezek az értékes történetek segítenek ráhangolódni az ünnepekre, kiemelnek a hétköznapokból. Jó olvasást!

Értékes vagy! - A foltmanók története

Az apró, fából készült emberkék, a foltmanók nap mint nap ugyanazt teszik: arany csillagokat vagy szürke pontokat ragasztgatnak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, azaz, akik simára csiszoltak és szépen festettek, csillagot kapnak.

A különleges képességgel rendelkezők is, de akik kevesebbre képesek vagy akikről néhány helyen lepattogzott a festék, csak szürke pontra számíthatnak. Pancsinelló is ilyen volt.

Max Lucado szívet melengető meséjében Éli, a fafaragómester segítségével Pancsinelló felismeri, hogy milyen értékes – függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla.

Az ajándékozás aranyszabálya

"Ha már ajándékról van szó, elárulok neked egy fontos sza­bályt. Természetesen nem én találtam ki. Egy mogorva kül­sejű férfitól hallottam valamelyik munkahelyi karácsonyon. Éppen olyan volt, mint Scrooge a "Karácsonyi ének"-ből.

A fa alatt kicsomagolta ajándékát, aztán mókás bánattal a hangjában beszélni kezdett, senkinek sem címezve mondandóját: – Nahát, tudjátok meg, egyáltalán nem igaz, hogy csak a szándék a fontos, az ajándék maga nem. Ez egész egyszerű­en nem igaz...."

Megtölteni a termet  

"Volt egyszer egy messzi-messzi ország s abban a messzi-messzi országban, egy pompás palotában élt egy nagy, nemes, gazdag király. Mivel élete a végéhez közeledett, el kellett döntenie, hogy a három fia közül melyiknek adja az országát: ki lenne a legbölcsebb, legjobb királya ennek a csodás, javakban bővelkedő országnak. Maga elé hívatta hát őket és így szólt:

– Kedves fiaim, mivel mindhármatokat egyformán szeretlek, egy próba elé állítalak benneteket. Ez majd segít eldönteni, hogy melyikőtök kormányozza halálom után az országot. A feladat, amire kérlek, a következő: palotámnak a báltermét pirkadattól éjfélig meg kell töltenetek színültig valamivel, akármivel. Akinek ez sikerül, az kapja meg a koronámat és a királyságomat. Kezdjed te, kedves legidősebb fiam."

Egy régi karácsonyi mese a fény erejéről és csodájáról.

Melyiket a kilenc közül?

Jókai Mór megható karácsonyi történetének minden korban van üzenete. Főszereplője egy szegény, özvegy csizmadia, János mester, aki egyedül neveli kilenc apró gyermekét.

A gyerekek kis Jézust köszöntő, vidám éneke annyira zavarja a fölöttük magányosan élő gazdag háziurat, hogy némaságukért cserébe felajánlást tesz: arra kéri Jánost, adja oda neki egyik gyereket a kilenc közül, és gazdaggá teszi.

Az asztalos keze

"Volt egyszer nagyon régen egy kis falusi asztalosműhely. Egyszer, amikor a gazda nem volt otthon, a szerszámok nagygyűlést tartottak...

A hosszúra nyúlt tanácskozás során néha elszabadultak az indulatok, mivel a szerszámok tisztes közösségéből egyesek ki akartak zárni bizonyos tagokat. Az egyik elkezdte: El kell távolítanunk Fűrész nővérünket, mert harap és csikorgatja a fogait.

Egy másik közbeszólt: Gyalu nővérünk annyira szőrszálhasogató, csípős jellemű, hogy nem tűrhetjük meg magunk között, mert mindent megszaggat, amihez csak hozzáér."

A Háromkirályok ajándéka

O. Henry, amerikai író leghíresebb elbeszélése New Yorkban játszódik a századfordulón, egy fiatal párról szól, akik önzetlenül áldozatot hoznak, hogy szegénységükben is megajándékozhassák egymást karácsony ünnepén. 

George karácsonya

Az Amerikában játszódó, 20. századi sztoriban szerepel hajléktalan, munkanélküli, rendőr, kismama, van benne lövöldözés és persze a "szülinapos" sem marad ki.

"Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre. Gyermekei nem voltak. A felesége elment.

Üldögélt az ablaknál, nézte a havazást, ami egy órája tartott már, s az életén töprengett, amikor kinyílt az ajtó, és egy hajléktalan oldalgott be rajta. Az Öreg George, ahogy a kliensei nevezték, ránézett, s ahelyett, hogy elküldte volna, beljebb invitálta a tűzhely mellé, hogy melegedjen egy kicsit."

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére