„Nincs lent és fent, nincs rossz és jó, ez nem átlátható…” (Paksi). Árnyalatok vannak, összemosódott határok…
A fenti gondolatok akkor fogalmazódtak meg bennem, amikor a minap a közösségi média felületét vizslattam, s ismét – mint szinte minden nap – belefutottam egy motivációs idézetbe. Vannak, akik teljes átéléssel hiszik és fennhangon hirdetik ezeket a szavakat, s vannak, aki egyszerűen közhelyesnek vagy akár blődségnek tartják őket.
Korábban valószínűleg én is sarkítottam volna, most már több nézőpontból szemlélek. Megpróbáltam párhuzamot vonni eme „hétköznapi bölcsességek” és a pszichológia között.
Higgyünk önmagunkban s bármire képesek vagyunk…
Ez az üzenete több motiváló idézetnek is. Ehhez kapcsolódóan jutott eszembe az önbecsülés, önbizalom…- abban mindenki egyetért, hogy ezek nagyon fontos dolgok. Aztán beugrott egy kevésbé ismert érdekes jelenség, amit Albert Bandura az „énhatékonyság” fogalmaként említ.
Az énhatékonyság, mint szupererő…
Olyan érzés az énhatékonyság, amit nem mindig élünk át tudatosan, mégis sokkal jobban érezzük magunkat tőle, s általa sokkal sikeresebbek is lehetünk. Mindig jelen van bennünk, hatással van magánéletünkre, emberi kapcsolatainkra, munkánkra, sportbeli teljesítményünkre.
Azt az érzésünket, hitünket jelenti, hogy képesek vagyunk egy célt elérni, egy adott eredményt produkálni, egy adott helyzet felett kontrollt gyakorolni. Tulajdonképpen azt takarja, ha saját képességeinkben hiszünk, képessé válunk könnyebben elérni egy célt, hozni egy bizonyos teljesítményt. Tehát a motiváció nyelvére lefordítva: ha hiszünk önmagunkban, képessé válhatunk elérni célokat.
S a te szupererőd mekkora?
Kutatások különbséget tesznek magas és alacsony énhatékonyságú emberek között. Mértéke fontos, hiszen befolyásolja elégedettségünket és motivációnkat is.
A magas énhatékonyságú emberek kihívásnak tekintik az újabb feladatokat, könnyebben viselik a kudarcot, kevésbé hajlamosak a stresszre és a depresszióra. Az alacsonyabb énhatékonyságú emberek újabb feladat esetében könnyen megijednek, gyakran tartanak a negatív kimeneteltől ezért hamarabb feladják. Ha valami nem sikerül, azt saját képességeik hiányának tudják be, nehezebben viselik a kudarcot és hajlamosabbak a stresszre.
Az énhatékonyságot befolyásolják a korábbi élettapasztalatok, a társaktól kapott visszajelzések, az átélt érzelmek is, azonban jó hír, hogy fejleszthető jelenség.
Gyermekeink szuperereje
A jelenséget gyermekek esetében is vizsgálták. Esetükben az énhatékonyság a tanulással, a tanulásban elért sikerekkel is kapcsolatban áll. A gyermek, aki jobban bízik saját képességében, tehát nagyobb énhatékonysággal rendelkezik, nagyobb erőfeszítést fog tenni céljának eléréséért, kihívásként éli meg azt. Motiváltabban végzi feladatát, nem veszti el hamar érdeklődését, s valószínűleg nagyobb mértékben képes felelősséget vállalni cselekedetéért. Míg az alacsony énhatékonyságú gyermek könnyebben megfutamodik, feladja, kisebb motivációval vág bele a tanulásba, s ez a tanulási eredményeire is negatív hatással lesz.
Énhatékonyság és a sport
Sportolók esetében is megállapították, hogy énhatékonyságuk szintje kapcsolatban áll teljesítményükkel, a sportolói lét mentális részének fontos összetevője. Ha magasabb énhatékonysággal vágnak bele egy versenybe, sokkal motiváltabbak, magabiztosabban bele mernek vágni helyzetekbe, képesek nagyobb kockázatokat is vállalni. A nagyobb énhatékonyság célorientáltabb döntések meghozását segíti elő.
A járható út…
Igazából nem számít, hogy kutatásokat vagy idézeteket olvasunk, a legfontosabb, hogy életünkben hasznosítani tudjuk azt, amiben hiszünk. Ez úgy érhető el, ha képesek vagyunk a lehető legpontosabban meghatározni célunkat, majd ehhez kapcsolódóan megtervezni az utat, ahogy ezt a célt elérhetjük. S közben arra törekedjünk, hogy mindent képességeinkhez mérten a legjobban teljesíteni tudjunk. Ne ítélkezzünk azonban azonnal saját magunk felett, ha valami mégsem sikerül, ilyenkor káros is lehet az eltúlzott mértékű „saját magad vagy felelős az életedben történtekért” hozzáállás. A legfontosabb, hogy a célok elérése érdekében érezzük magunkban, hogy mi mindent megtettünk. Hogy tisztában legyünk vele, „nem azért nem merjük, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merjük…” (Seneca).
Felhasznált irodalom:
Bandura, A. (1994). Self-efficacy. In V. S. Ramachaudran (Ed.), Encyclopedia of human behavior (Vol. 4, pp. 71-81). New York: Academic Press.
Nótin Á. (2015). Iskolai szorongásformák megjelenése középiskolás tanulóknál. (Phd értekezés)
Pikó B. és Pinczés T. (2014). Serdülők alkoholfogyasztása és dohányzása az impulzivitás, kockázatvállalás és énhatékonyság tükrében. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 15.
Szabó É., Zsadányi Zs. és Szabó Hangya L. (2015). Ki szeret iskolába járni? Iskolakultúra 2015/10.
Szerző: Teveliné Horváth Melinda
okleveles pszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach
https://www.facebook.com/tevelinemelinda/
- KAPOSVÁRIMAMI -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
