Jelenlegi hely

A Balatoni Habos Mogyoró és Pöttyös Panni lettek az ország tortái

Idén is kihirdették Magyarország Tortáját. 2017-ben Vaslóczki Orsolya, budapesti cukrász alkotása a Balatoni Habos Mogyoró viselheti a kitüntető címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Varga Margit nyerte a Pöttyös Panni tortával. A két édességet először augusztus 19-én és 20-án a Magyar Ízek Utcáján lehet megkóstolni.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2007 óta évente meghirdeti a "Magyarország Tortája", pályázatot az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából. A kezdeményezés évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egyre több cukrászda verseng a címért, a nyertes tortát hatalmas érdeklődés kíséri.

Új, kreatív ötleteket, főleg magyaros ízvilágú, az ünneppel vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket várt az Ipartestület, melyek csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak. Idén már 30 torta közül választotta ki a szakmai zsűri azt a süteményt, mely méltónak bizonyult a Magyarország Tortája címre.

A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választ ki a zsűri öt tortát, majd újrakóstolják a döntős tortákat és a készítőikkel konzultálva javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére. Végül a harmadik, utolsó zsűrizési körben újra pontozással választották meg a győztest, mely idén nem más, mint a Balatoni Habos Mogyoró, Vaslóczki Orsolya, a budapesti Horváth Cukrászda Kft. alatt futó SUGAR! Design Cukrászda cukrászának alkotása. A tehetséges fiatal cukrász hölgy korábban már a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt is megnyerte.

Az idei nyertes torta mogyorós habtészta alapú, melyen mogyorós roppanós réteg, fekete ribiszke zselé, tejcsokoládés karamell, mogyoró hab rétegződik, és mogyoróolajos áthúzóval lett bevonva. A „Balatoni” jelző, a dél-balatoni régió jellegzetes és ízletes csonthéjas gyümölcsére, a mogyoróra hívja fel a figyelmet, a régióban jelenleg is találhatók remek zamatú gyümölcsöt termő ültetvények. A nyertes torta készítője is dél-balatoni termelőtől származó mogyoróolajat használt a tortához.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. A verseny célja nem csak a cukormentes receptek és technológiák bevezetése a magyar cukrászatokba, hanem az egészséges életmódra fontosságára történő figyelemfelhívás.

Idén a budapesti Zazzi Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült édessége, a Pöttyös Panni fantázianevű kreáció nyert. Az üde málna mousse kellemes savanykásságát finoman kiegészíti a szilva réteg édessége. A piskótában a mák intenzív ízét a mandulaliszt teszi selymesebbé.

Varga Margit cukrász tortája szeletenként csupán 6 g szénhidrátot és 167 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választása lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyaszt.

Augusztus 19-től lehet megkóstolni a tortákat, országszerte több száz cukrászdában és természetesen 19-én és 20-án a Magyar Ízek Utcájában, a budapesti Várkert Bazár területén.

Az árusító cukrászdák listáját augusztus 14-től megtalálod a www.cukraszat.net oldalon, a lista várhatóan augusztus 19-ig napról napra bővülni fog.

A torták minőségének megőrzése érdekében az idei évtől mindkét recept csak az év végétől lesz nyilvános, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére