Jelenlegi hely

Nem kell mindenáron megmenteni a kudarctól a gyereket

Az elmúlt hónapokban lezajlottak a középiskolai felvételik, és bár még csak kevesen tudják, bekerült-e a hőn áhított iskolába a csemetéjük, azzal sokan szembesültek, hogy már a szóbelire sem jutott be a gyerek, vagy az iskola által felállított rangsorban nagyon hátul szerepel, és szinte esélytelen a bejutása.

Már a januári hírek síró felvételiző gyerekekről és szigorú követelményekről szóltak. Azóta csillapodtak ugyan a kedélyek, de ez a 10-14 éves korban lévő kisdiákoknak komoly stresszhelyzet okozó időszak – mondta a hirado.hu-nak Muhi Mária, pszichológus, családterapeuta.

Itt a vége?

A szülőknek tisztában kellene azzal lenniük, és saját maguknak is el kellene hinniük, hogy nem múlik az élet a felvételin, nincsen olyan, hogy „itt a vége”. Sokszor egyébként a szülők jobban stresszelnek, mint a gyerek, sokan hajlamosak egyfajta visszaigazolásként megélni ezeket a helyzeteket, úgy gondolják, attól jó szülők, ha a gyereket felveszik a legjobb iskolák egyikébe.

Egy sikertelen felvételi esetén sem lenne szabad rettenetes véggel riogatni a gyereket, mindenképpen fenn kéne tartani egy pozitív jövőképet. Fontos lenne, hogy az új helyzethez mind a gyerek, mind a szülő nyitottan és rugalmasan alkalmazkodjon - tanácsolja a szakember.

A belső motiváció a siker kulcsa

Fontos pszichológiai alaptétel – magyarázta Muhi Mária –, hogy a tanulásban a külső motiváció rontja, csökkenti vagy meg is szünteti a belsőt. A tanulás egy egész kis korban kezdődő, a gyerek veleszületett kíváncsiságára, tudásvágyára alapuló hosszú folyamat, amely, ha sikerül fenntartaniuk a szülőnek és az iskolának, akkor valószínűleg szívesen fog tanulni és jobban tud alkalmazkodni a versenyhelyzetekhez.

Kamasz lány piros kanapén olvas

A gyerek igényeihez kell választani az iskolát

Ha a veleszületett természetes belső motivációja megmarad a gyereknek, akkor lehet tervezni a személyre szabott továbbtanulást. Leginkább a gyerek személyiségét, érdeklődését, kompetenciáit, vágyait kell figyelembe venni, de fontos szempont a család értékrendje, valamint a gyerek és a szülő kapcsolata is – mondta Muhi Mária.

Sokan vetítik álmaikat a gyerekre

A család segítségére, a tanácsokra szüksége van egy 10-14 éves korú gyereknek, a szülők természetesen a legjobbat akarják a csemetéjüknek, de mégis gyakran elkövetnek egy komoly hibát, a saját félelmeiket vagy vágyaikat rávetítik. Ilyenkor azonban nem a kiskamasz szeretne komolyan tanulni, nem ő akar bekerülni a legjobb gimnáziumok egyikébe, ezzel pedig megkezdődik egy sokszor sikertelenségre ítélt folyamat, hiszen a gyerek természetes belső motivációjával szembemegy a szülői igény, ezért külsőleg kell ösztönözni.

Az természetes, hogy a család elvárásokat támaszt a teljesítménnyel kapcsolatban, de egy ilyen helyzetben kialakuló kudarc eltorzul, hiszen nehéz eldönteni, hogy ez valójában kinek a sikertelensége. Ha pedig sikerül is a beerőltetni abba az intézménybe a gyereket, ahova a szülő szerette volna, akkor - mivel a belső motivációjával szembemegy ez az egész - nagyon sok esetben kialakul egy kudarcélmény a sikeres felvételi ellenére, és az egész egy kínlódássá válik – magyarázta a pszichológus.

A kudarc építhet is

A siker és a kudarc feldolgozásában óriási szerepe van annak, hogy szét tudjuk választani, mi az én szerepem és mi a külső tényezők szerepe - mondta Muhi Mária. Ha a gyereket nem hívják be szóbelizni, vagy megtudja, hogy nem került be az esélyesek közé a rangsorban, akkor érdemes átgondolni, hogy mi miatt következhetett be a kudarc. Nem tanult eleget a gyerek?  Nagyon izgult?  Rosszul választották ki az iskolát? Be kell látni az embernek a saját szerepét is a sikertelenségben.

A sikerkeresés azon alapul, hogy a kudarc nem eltántorít a további erőfeszítésektől, hanem éppen arra ösztönöz, hogy ezt vagy azt még megpróbálja az ember, mert felismeri, hogy tud változtatni bizonyos dolgokon, például többet gyakorol. Tehát a szakember szerint a kudarc akár építhet is.

Ebben a folyamatban aktívan részt kell vennie a szülőnek, és neki is végig kell gondolni, hogy igen, máskor is ezt tette volna, vagy esetleg teljesen másképpen csinálna dolgokat. Ha a konklúzió az, hogy a gyerek például nem tanult eleget, nyugodtan ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, ezt a követelményt itt most nem teljesítetted.

Kamasz fiú

Ártalmas a fölösleges csalódás

Semmiképpen nem az a baj, ha egy gyerek frusztrálódik egy kudarchelyzetben vagy egy megmérettetésben, szükség van a teljesítményhelyzetekre, de az értelmetlen kudarcokra, a megugorhatatlan kihívásokra azonban nincs, az nagyon ártalmas. Minden életkorban érheti kudarc a gyereket, már az óvodás kornak is megvannak a fejlesztő kihívásai, éppen ezért lehet hagyni, hogy életkorának megfelelően, de szembesüljön némi sikertelenséggel.

Jó előre érdemes készülni a megmérettetésekre

A stressznek két szintje van – magyarázza Muhi Mária, az egyik olyan, ami még az optimális energiaszintre tudja emelni az embert, segíti a teljesítményt, a másik viszont egy bizonyos szinten túl komoly szorongást vált ki. Ha valaki azt tapasztalja, hogy a gyerekét nagyon rosszul érintik a stresszhelyzetek, akkor valamilyen relaxációs módot meg lehet tanítani neki.

A megfelelő középiskola kiválasztásnál érdemes tanácsot kérni az iskolai pszichológustól vagy egy pályaválasztási tanácsadótól. Akár már a felvételi előtt egy-másfél évvel érdemes elkezdeni a készülést és foglalkozni a kérdéssel.

 

Forrás: hirado.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére