Jelenlegi hely

Mibe bújjon a totyogó farsangkor? Mutatjuk!

Közeledik a bölcsis, ovis és iskolai farsangok időszaka. Ilyenkor bizony fel van adva a lecke az anyukák számára, hiszen gyermekeink jobb esetben egy unalomig nyüstölt figura bőrébe bújnának (megint) vagy rosszabb esetben egy megvalósíthatatlan ötlettel állnak elénk. A probléma ott kezdődik, ha kétbalkezesnek érezzük magunkat.

Szerencsére a technika mellettünk áll. Amíg a mi anyukáinknak még össze kellett szedniük minden fantáziájukat és kézügyességüket, addig nekünk már rengeteg kreatív alapanyag és leegyszerűsített technika áll a rendelkezésünkre, az internet adta lehetőségekről már nem is beszélve.

A legkisebbeknek válogattunk most össze olyan ötleteket, amit viszonylag kis anyagi beruházással már egy kétbalkezes anyuka is el tud készíteni. Bármelyik mellett is döntünk, érdemes figyelembe venni, hogy a legkisebbek jelmeze a lehető legegyszerűbb legyen, mozgásukban ne legyenek akadályozva,arcukat minimálisan takarja valami, mert ők még nem biztos, hogy úgy fogják viselni a jelmezt, mint ahogy mi azt előre elterveztük.

Polip

Vásároljunk 4 db egyforma harisnyanadrágot. Hármat tömjünk ki vattával vagy méteráru/rövidáruboltban kapható tömő anyaggal. A megtöltött harisnyákat varrjuk oda a negyedikhez, amit babánkra húzunk majd.

Forrás: http://www.costume-works.com/the_giggly-wiggly_octopus.html

Miki egér

A totyogók nagy kedvence Miki egér - szerencsére nem ördőngösség azzá varázsolni babánkat pár órára. Fekete harisnya vagy rugi, piros rövidnadrág, fekete, kötött sapka ha nincs is mind otthon, egy turkálóból beszerezhető, vagy magunk is összehozhatjuk némi ruhafestékkel. A piros rövidnadrágra kell készítenünk 2-2 fehér kört előre és hátra, a sapkára pedig két kis fület. A cipő pedig lehet a saját kedvenc kiscipője, ráhúzva egy alul kivágott zokni vagy harisnya. A kis farkincájáról se feledkezzünk meg. Egy tisztítós vállfa drótjából pillanatok alatt kész, elegendő körbe tekerni némi fekete szalaggal, ruhaanyaggal. Nyert ügy a cukisági verseny első helyezése!

Forrás: https://hu.pinterest.com/pin/85568461650138020/

Borsó és répa

Akinek van otthon némi nagyobb, narancssárga vagy zöld anyaga, pólója, annak érdemes ehhez a ruhához nekikezdenie. Egy nagyobb méretű zsákot kell készíteni, a karjánál, lábánál lyukakat hagyni, a nyakánál hátul megköthetően összehúzósra hagyni. Mutatós alá az azonos színű harisnya, rugi, hosszú ujjú body. A gyerek fejére egy csősapkát kell készíteni azonos színben, tetejére tüllből a répalevél vagy beszegetlen, felpöndörödve a borsóindát imitáló anyag. A borsóhoz kell még néhány borsószem is: ez lehet már árnyalatú pompon, vagy egy kisebb szivacslabda anyaggal beburkolva…

Forrás: https://www.etsy.com

Szivárvány-királylány

Szivárvány-királylánynak lenni sokkal izgalmasabb, mint egy átlagos hercegnőnek! Az alapjelmez bármilyen színű leggings és póló lehet, hiszen mind belefér a szivárványba. A karton korona, és maga a szivárvány hamar elkészül.Az utóbbi nemcsak kartonból lehet, de akár textil csíkokat is varrhatunk a pólóra, felhőpárnákkal az alján. Biztos mi leszünk a legjobb Anyukák Királylányunknak, ha a kis kosárkába apró csillogó, dobálni való konfettiket rejtünk.

Forrás: http://www.potterybarnkids.com

Bármi, ami tüllszoknyás… Piroska, Nyuszi, Cica

Tüllszoknya, tütü… ezekből sosem elég a kislányoknak! Bármit varázsolhatunk belőle, tuti, hogy a gyerekről le sem lehet majd venni, a képből pedig az összes rokon kérni fog! Piroska, nyuszi, kisegér, cica: a tüllszoknya színe harmonizáljon a felsővel. Ez utóbbi lehet egy tornadressz vagy body is, alatta harisnyával. A fejre hajpánt kis vagy nagy fülekkel, hátulra pedig farkinca, pomponból vagy anyaggal bevont drótból. A tüllszoknya elkészítéséhez még varrni sem kell, ha a következő trükköt alkalmazzátok: egy szélesebb gumit a végén összevarrtok egy körré, ez lesz a dereka a szoknyának. A szoknya anyagából hosszú csíkokat kell vágni: a hosszának 2 szeresét + a gumipánt szélességének a 3szorosát mérjétek ki. A gumipántot felhúzzátok egy párnára, és a csíkokat egymás után szépen rákötözgetitek. Minél több csík kerül rá, annál jobban eláll, dúsabb lesz majd a tütü.

Forrás: http://www.themaxidresses.com/halloween-costumes-toddler/

Forrás: https://www.etsy.com

Forrás: https://hu.pinterest.com/

És aki inkább a humoros ötleteket szereti...

Íme, néhány kép ihletadónak:

Forrás: http://incrediblethings.com/kids/breakfasty-bacon-eggs-baby-costume/

Forrás: Debrecenimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére