Jelenlegi hely

Családi Fesztivál – Az év "legcsaládibb" vasárnapja

A Nemzetközi Gyermeknapon, május 28-án családbarát fesztivál lesz Budapesten. A 10 órakor kezdődő program minden korosztály számára szórakozást ígér.

Az utcai fesztivál az Andrássy úton, a Kodály köröndnél koncertekkel, kirakodó vásárral, kézműves foglalkozásokkal, interaktív játékokkal várja a családokat. A legkisebbeknek a Babakunyhó, a nagyobbaknak többek között az állat- és hangszersimogató, süti sütőverseny kínál majd élményeket, de a közlekedésbiztonsági játékon az egész család együtt is részt vehet. Lesz kutyaörökbefogadás, 360 fokos videó vetítés, óriásbábok és elektromosautót is lehet majd vezetni.

Az Oktogonnál 10 órakor "Bújj, bújj, zöld ág" címmel közösségi flashmob indul, a zenei színpadokon a fellépnek a Virtuózok, a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Kolompos, Bársony Bálint, Palya Bea, Szirtes Edina "Mókus", Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar.

A fesztivál védnöke, Novák Katalin, az EMMI ifjúsági-, családügyi- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a programok kialakításánál fontos szempontnak tartotta, hogy a fesztivál a gyermekeken és szüleiken túl a nagyszülőkről is szóljon.

Sütisütő verseny
Nagyszülő és unoka együtt nevezhet be bármilyen süteménnyel, megkötés nincs. A versenyre jelentkezőknek egy tálca közösen készített sütit 10 órára a Kodály köröndi zsűri elé kell vinniük. A sütit háromfős zsűri kóstolja és bírálja, eredményhirdetés és díjátadás 12 órakor a Körönd zenepavilonnál.

Egész napos programok

Bab Társulat játékállomások, diavetítéssel, családi verklizés, lóverseny, óriásbábok

Móra Könyvkiadó Zrt. Terka bábelőadás, Kerekítő foglalkozás, kézműves sarok

Magyar Természettudományi Múzeum interaktív játékok

Katica Tanya Élményközpont kézműves program, tréfás játékok

Babakunyhó Villám McQueen és Hercegnők, elektromos autóvezetés, óriás játszószőnyeg

FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont: 360 fokos vetítés, MTÜ stand

KidsOasis – szélforgó és hűtőmágnes készítés, utazási kvízjáték

Tropicarium, Gödöllői Királyi Kastély

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság – játékos környezeti nevelés

Tudj Többet, Élj jobban! – Közlekedésbiztonsági és közbiztonsági családi program

Kutya örökbefogadás és állatsimogatás

Hazai finomságok vására – a magyar termelők, élelmiszer előállítók és vendéglátósok

Kézműves kirakodóvásár az ország minden tájáról

Tropicarium, Gödöllői Királyi Kastély, stb.

Időzített programok

Körönd zenepavilon

10:00-11:00 Hangszersimogató – Bársony Bálint

11:00 Bújj, bújj zöld ág – közösségi flashmob

12.00 Süti verseny díjátadása

12.00- 13.00 Operett Színház

15.30-16.30 Virtuózok

Nagyszínpad (az Andrássy út Dózsa György úti végén)

11:00-12:00 MR Gyerekkórus

13.00-14.00 Kolompos együttes

14:00 – 14:15 Beszéd

14:15-15:30 Palya Bea: Altatok – családi gyerekkoncert

16:30 – 18:00 Szirtes Edina "Mókus" és Fabula Rasa interaktív családi koncert

18.00-19:30 Marót Viki és a NOVA Kultúr Zenekar - 90 perces élő zenekari koncertshow

Az MTVA Családbarát kitelepüléséhez kötve és azon túl Novodomszky Éva a nap műsorvezetője, háziasszonya.

Az esemény FB oldala

Családok Budapesti Világtalálkozója

A World Congress of Families (WCF) szervezete az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve 2017. május 25-28. között Magyarországon rendezi meg a Családok XI. Világkongresszusát, amelynek záróeseménye a gyermeknapi fesztivál. A négynapos Családok Budapesti Világtalálkozójára a világ minden tájáról érkeznek Budapestre civil szervezetek, a témával foglalkozó szakemberek, politikusok és érdeklődő családbarátok.

május 25. - Budapest Demográfiai Fórum 2., május 26. - Családok  XI. Világkongresszusa, május 27. - II. Európai Életvédő Fórum, május 28. - Családi Fesztivál

Még több információ a rendezvényről és a részletes program.

Forrás: kepmas.hu, budapestfamilysummit.com/hu

Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére