Gyermeknevelés

Mint azt sokan tudjátok, sajnos nem minden gyermek életében adatik meg, hogy támaszt nyújtó, biztonságot adó családban nőhessen fel. Amikor a gyermekbántalmazás jelenségéről beszélünk, egy olyan területet emlegetünk, amelyben egy megszűnni nem akaró problémával állunk szemben.

Hiába élünk önálló felnőtt életet, a szülőktől hozott minták sok esetben befolyásolják az életünket. Hogyan viselkedünk konfliktushelyzetben? Ki tudjuk-e fejezni az érzelmeinket? A szüleinknek milyen hatása van a párkapcsolatunkra? Milyen gyereknevelési elveket vallunk? Hogy működünk az emberi kapcsolatainkban? Ezek mind-mind az otthonról hozott minták alapján formálódnak. Nézzünk néhány életből vett példát!

Mit ne mondjunk, akad pár mítosz, amivel idejekorán elkezdik tömni a leendő szülők fejét. Aztán jó részükről persze kiderül, hogy nem, vagy nem úgy igazak – ezek közül válogattunk  párat a Fatherly segítségével.

Manapság sokat hallunk az elvárásokról és rendszerint negatív értelemben. Hasznos lehet elgondolkodnunk, hogy hogyan is vagyunk mi ezzel: vannak bennünk elvárások? Kitől és mit várunk el? Jó ez vagy nem? Sorolhatnánk még a kérdéseket és kinek-kinek a maga kérdése és válasza a meghatározó.

Ha a tibeti nevelési elveket szeretnénk gyakorlatba ültetni, akkor két dolgot soha nem szabad alkalmaznunk: fizikai és lelki erőszakot. Az adott életszakaszokhoz mérten különböző módszereket ajánlatos követni.

A média sztereotíp módon ábrázolja családot, pedig az élet nem harminckét fogú mosolygások sorozata, leginkább úgy szép, hogy nehéz. Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének igazgatója, egyetemi tanára adott interjút a Budapestimaminak.

Drámáznak, ésszerűtlenek, nem tudnak dönteni, viszont minden butaságon képesek megsértődni. Függetlenek szeretnének lenni, mégis igénylik a folyamatos megértést és törődést. Mindezt csupán azért, mert a tizenévesek idegrendszeri fejlődése drámai változásokat jelent. A serdülés nem csak külső folyamat.

Nagyobbik, második osztályos fiam rohamléptekkel önállósodik. Természetesen nekem is ez a célom, és az iskola, illetve a sok sport különóra is ezt támogatja. Itthon azért néha el tudja engedni magát, és ilyenkor értetlenül néz, hogy miért segítek a 4,5 éves öccsének, ha neki egyedül kell ugyanazt elvégeznie. Pár napja igencsak bántotta ismét egy eset és kifakadt.

Év elején az ember mindenféléket megfogad (hogy aztán fogadalmai jó részét ne tartsa be), ezek között az utóbbi években egyre több embernél szerepel egyre nagyobb hangsúllyal a családi digitális élet keretek közé szorítása. A gyerek ugyanis mobilozik, tabletezik, pörög az X-Box, esetleg szól a tévé – mindezeket megtiltani teljes képtelenség lenne (és értelme sem sok), de valamilyen szabályokat azért ki lehet alakítani. Ebben próbálunk meg segíteni.

Akárhogy is szeretnénk mi szülők, a gyerekek többsége nem szeret olvasni. Ez tény. Kevesen születnek "könyvvel a kezükben", és ma már annyi inger éri a gyerekeket, hogy egyre nehezebb rávenni őket az olvasásra. Innen nézve nem is olyan meglepő, hogy évről-évre gyatrább iskolai eredmények születnek a szövegértési, értő olvasási teszteken. Szerencsénkre azért nem reménytelen a helyzet: van egy-két praktika, ami segít, hogy a gyerekünkből mégiscsak könyvszerető felnőtt váljék. 

"Semmi más dolgod nincs ma, csak annyi, hogy szépen lerakod a sarokba a hétköznapokat, jól betakargatod őket, és reggel útnak indulsz, és kikapcsolsz... és elfelejted a kellemetlenségeket, macerákat. És élvezed az erdő csendjét, a madárdalt és a lepkék táncát, mert más dolgod nem lesz. Csak élvezni az életet. Ilyen egyszerű."