Jelenlegi hely

Dottoval a Kőszegi hegyekben

Dottóval a hegyekbe? Ugyan már! - volt a feleletem.

Kőszeg a nyugati-határszélen, éppen a határon lévő kisváros. Ahogy sokan nevezik, egy kis ékszerdoboz, de más megfogalmazásban a romantika városa.

Történelmi múltja óriási, vára, a 11-es harangszó egyedülálló az országban. Ha Vas megyében jártok, mindenképpen tegyetek egy sétát a városka régi Fő terén, utcácskáin.

E cikk szerzője gyermekkorának jelentős részét a Kőszegi-hegységben töltötte, túrázott, táborozott. A dottós kirándulás azonban teljesen más arcát mutatta meg a hegynek.

Kőszeg nemcsak a látnivalóiban bővelkedik, hanem a kicsinyke városban a nagyvárosokat meghazudtoló mennyiségű kultúrális, történelmi (Ostrom napok) és családi program várja a látogatókat, amelyek évről évre bővülnek, tökéletesednek.

2020. tavaszán teszt jelleggel indult útjára a Kőszegi-hegységben a dotto - a nyár beköszöntével és a vészhelyzet megszűntével pedig minden hétvégén szállítja az utasokat.

Elmentünk, kipróbáltuk - és újra elvarázsolódtunk!

Már az indulókép elragadott minket...

A dotto a város Fő teréről indul - mi ragyogó napsütésben, kellemes időben szállhattunk fel.

Gyerekes izgalommal vártuk, hogy a toronyóra elüsse a 9:00 órát és induljunk. A kisvonat 1 mozdonyból és 3 kocsiból áll, ablakai nincsenek, így fontos, hogy az időjárásnak megfelelően öltözzünk.

A kisvonat a város utcáin kanyarogva, helyi idegenvezetés mellett indul el a város határa felé, egyenesen a Szabó-hegy felé.

Sokszor voltam erre, többször voltunk a családdal már itt - de mindig autóval - viszonylag gyorsan suhantunk át a hegyre vezető szerpentinen. Most ez nem így volt! 

A hegyre felvezető keskeny úton már megüt bennünket a dotto varázsa: érezzük az illatokat, lassabban haladunk el a kiskertek előtt, több időnk van a nézelődésre, beszélgetésre. 

Mesés barangolás varázslatos erdők mélyén

A kiskerteket, nyaralókat elhagyva a hegyi kanyargós úton a lassan haladó kisvonatból látjuk az út mellett nyíló különleges virágokat, és egyre inkább részesei leszünk a természetnek.

A vasúti kocsiba be-berepül egy-egy pillangó, a fejünkön, vállunkon, hátizsákunkon megpihen. A természet részei vagyunk, én néha kifejezetten örülök, hogy lelkes és alapos idegenvezetőnk néha csendet tart: halljuk a madarak csicsergését, az erdő hangjait.

Borha-forrás

Az első megálló kb. 1 óra után, a Borha forrásnál érkezik el. A kisvonatból kiszállva kb. 10-12 perces séta után egy csodaszép pihenőhely vár minket az erdő mélyén.

Bár a szárazság miatt a forrás épp kiszáradt, de a "fíling" megfizethetetlen: esőbeálló, tűzrakóhely, csend.
 

Kb. 30 percünk van, hogy megtízóraizzunk, beszélgessünk, élvezzük az erdőt. A gyerekek körbesétálnak, tobozt úsztatnak a patakban és gombát találnak. 

Gyertyán-forrás

Második megálló az 580 méter magasságban fakadó Gyertyán-forrásnál van. A forrás kb. 50 méterre az úttól pár perces sétával közelíthető meg.

Itt is esőbeálló, padok, tűzrakóhely és tiszta forrásvíz várja a kirándulókat. A terület kisebb, mint az előző forrásnál, a pihenő kb. 20 percig tart - itt is csodák várnak ránk.

Az idegenvezető fáradhatatlanul mesél a hegység természetrajzáról, a történelmi változásokról (korábban ez a rész már határsáv volt).

Szent-Vid hegy és kápolna

A Velemi hegy egyik legismertebb és legkedveltebb kiránduló helyéhez, a Szent-Vid hegyre még kb 15 percet zötyögünk, majd a kisvonatot a parkolóban hagyva besétálunk a kápolnához.

A kápolna mellett a hegynek egészen különleges története is van: több népcsoport is élt itt, egykor (kb. Kr e. 1100 évvel) fellegvára volt, a hegyoldalt teraszosra alakították. Később kelták telepedtek le itt, majd a rómaiak.

A rómaiak idejében a Savaria (ma Szombathely) vízellátását a hegy forrásaiból biztosították, a kiépített vízvezetékhez itt római őrtorony épült. Utánuk a szlávok és a frankok telepedtetk le itt.

A frankok idejében terjedt el a hegyen Szent Vid tisztelete, akinek tiszteletére szentelték a ma is álló kápolnát. A kápolna harangja a múlt évtizedig hetente vasárnap misére hívta a híveket, ma azonban a körnéykbeliek zarándolhelye.

A kápolna bejáratától parádés kilátás nyílik a környékre, Szombathelyig ellátunk, a gyönyörű érintetlen természet itt is körülvesz minket.

A kápolna mögötti részen kiépített pihenő, interaktív eligazító táblák segítenek e hegy történelmét és növényvilágá megismerni.

Nem messze a kápolnától indult évtizedeken át az Országos Kék Túra a Zempléni-hegység felé. Emlékoszlop emlékeztet a hajdani kiindulópontra. A határok átjárhatóságával a kék túra kezdőpontját a Dunántúl legmagasabb pontjára, az Írottkőre tették, ma már a Szent Vid-kápolnát (sajnos) nem is érinti az útvonal.

A hegytetőn a gyerekeknek lehetőségük van szaladgálni, pihenni, a tájban gyönyörködni, körülbelül 40 percet töltöttünk itt.


A hegyről szerpentines úton érkezünk le Velembe, a picinyke, alig 300 fős határmenti faluba. A faluban az 1930-as évektől rengeteg üdülő épült, 1945-ben itt bújt el 1 hónapra a menekülő Szálassy kormány, sőt, a szent Koronát itt őrizték 3 hónapon keresztül. Ebben az eldugott kis hegyi zsákfaluban ülésezett utoljára 1944. december 24-én az országgyűlés.

Cáki pincesor

A hegyről levonatozva a Kőszegszerdahelyt Kőszeggel összekötő közútra kanyarodunk, ahonnét visszatekintehettünk a hegységre, ahol korábban jártunk. 

Elérkezünk a Kőszeghegyalján lévő Cák településre, végigvonatozunk a falun, majd a jellegzetes Cáki pincesornál elérjük a kirándulás utolsó állomását. 

A kirándulás részét képezi a mesebeli, zsupfedeles (skanzen) pincék megtekintése, láthatunk itt különböző régi szőlészeti-borászati eszközöket, szőlőpréseket, az egyik pincében pedig kádárkiállítás található - a helyszínen helyi idegenvezető vár minket.

A felnőttek a helyi borokat kóstolhatnak, helyi termelők által készetett termékeket vásárolhatnak.

A gyerekeket a gesztenyefák árnyékában tipikus népi játékok várják: kosárhinta, íj, hordó egyensúlyozó. A pincék tövében elfogyasztottuk uzsonnánkat, pihenhettünk.

Pillanatok alatt eltelt a 45 perces megálló, nehezen hagyjuk ott a csendet, madárfüttyöt, játékokat, lassan szállt csak vissza a kisvonatba a csapat és indult vissza Kőszegre.

A kirándulás a Fő téren ér véget kb. 14:00 órakor (igény szerint a vasútállomáson is ki lehet szállni) - 5 óra kaland van mögöttünk. Próbáljátok ki ti is!

Feltétlenül tegyetek sétát Kőszeg belvárosában is!

Fontosabb látni-valók: vár, a várudvarban a Marcipán-múzeum, a Városháza téren a Patika Múzeum és a Hősök tornya.

17:00 óráig mindegyik múzeuba betekinthettek.

TIPP: a vár és a tourinform iroda KAJLA pecsét gyűjtő pont! 

A várban való időzésünk alatt eső söpört végig a városon, mikor kijöttünk fergeteges színek, illatok vártak minket.

Amit 17:00 óra után is megnézhettek: 
Jurisich téren: Városkút (nyár elején, 2020-ban újították fel), Városháza, Sgraffitós-ház, Szent Jakab és Imre templomok, Lábas-ház

A Fő téren lenyűgöző látvány a Jézus-szíve templom - ne hagyjátok ki! A nap zárásaként a Fő téren található kávézók egyikében mi megittunk egy cappuccionot, a gyerekek ettek egy finom fagyit.

A kirándulás rendkívül ideális családdal, kisgyerekkel: az erdőt teljesen közelről láthatjuk, lelassulunk, már járni tudó kisgyerekkel (vagy hordozóval) is elindulhatunk! 

A dottó általában szombat - vasárnap 9:00 és 14:30 órakor indul a Fő térről (előfordul, hogy hétköznap is indítják). Ha vonattal érkezünk Kőszegre, előzetes egyeztetés után a vasútállomáson is felszállhatunk a dottóra.

TIPP: ha KAJLA útlevéllel vonatoztok, a vonatozás az alsó tagozatos gyerekeknek INGYENES!
A kirándulásokon előzetesen helyet kell foglalni a 06-70-315 4741 telefonszámon, a kirándulások dátuma megtekinthető a Kőszegi Kisvasút facebook oldalán

Kép és szöveg:
Vizaverné H. Zsófia

- Szombathelyimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére